4. Bejegyzés

05. 13.

Sokkot kaptam… Nem halhatott meg, nem hiszem el, könnyek szöktek a szemembe, és a gépek csak sípoltak, hallottam, hogy valaki szól hozzám, de mondandója csak sokadszori próbálkozására jutott el az agyamig:

- Szólj egy orvosnak még megmenthetik, fuss!- látszott Dorottyán (a mama szobatársa), hogy ő is kétségbe van esve, egyfolytában a nővérhívót nyomta, de én mozdulni sem tudtam… Csak ültem ott. Olyan volt, mintha órák teltek volna el, mire odaért egy orvos és két ápoló a szobába. Dorottyát átvitték egy másik szobába, engem pedig kituszkoltak a folyosóra. Csendben meredtem magam elé, vártam, reménykedtem abban, ami szinte már esélytelen volt.

És megtörtént. A gépek már nem sípoltak. Megmentették.

Az orvos kijött a szobából, majd apával és Nórival együtt behívott minket az irodájába.

- Haroldné állapotáról lenne szó. A mai CT eredménye most érkezett meg, semmilyen károsodása nem lett az infarktust követően, ezért nem értjük, hogy mi okozta a szívleállást, ezért további vizsgálatokat kell végeznünk. Az állapota most már stabil, bemehetnek hozzá. – ijesztő volt ez a fazon, furán méregetett, ha nem viselne orvosi köpenyt azt hinném, hogy valami alvilági spieler, a bal kezére egy sas volt tetoválva, és ugyanilyen sas volt a pecsétgyűrűjén is. – Eszter, Haroldné magával szeretne beszélni. – bólintottam, majd kimenetem az irodából, és drágajó nagymamám kórterme felé vettem az irányt.

Amikor bementem hozzá tekintete azonnal felragyogott:

- Jaj, végre Esztikém, már azt hittem sosem érsz ide. Tudod úgy unatkozom, jó… vannak itt szép ápolófiúk, de már nem az én korosztályom, persze simán belém szeretnének, de nem szédítem őket, több szívet már nem török össze- imádtam a mama humorát, mindig fel tudott vidítani bármennyire is padlón voltam, ebből a mondatából tudtam, hogy jól van, ha a humora megvan nagy gondja már nem lehet.

- Megijesztettél, de az előbbi mondatodtól megnyugodtam, és igazad van, biztosra veszem, hogy mindegyik ujjadra jutna egy-egy csini orvos vagy ápolófiú – nevetett, majd megfogta a kezem.

- Bent járt nálam Maryke, és mondta, hogy összeismerkedtél Edikével – elpirultam, és ezt ő is látta, örültem, hogy végre elmondhatom neki – Szerintem egész jóképű, egynek jó lesz, mi történt vele eddig? Kedves? Okos? Gazdag? – teljesen belelkesült, mindig ez történik, ha fiúkról van szó, ha egyszer rááll egy témára, akkor nem lehet leállítani.

Elmeséltem neki mindent: a metrót, az elesést, az Astoriát, a hazaérkezést, a filmnézést, A Starbuck’s-ot, és azt is, hogy valami randi-szerűségre megyek vele. Nagyon feldobódott tőle, elmondta, hogy mit vegyek fel, hogy sminkeljem ki magam, és hogy mit csináljak a hajammal, na, hát igen… Ez jellemző rá, még szerencse, hogy jó a stílusa.

- Tudod volt itt az a lány, Dorottya, sose jött be hozzá senki azóta amióta itt vagyok ebben a szobában, és végig, amíg kómában voltam beszélt hozzám, hogy unatkozik, keljek fel és beszélgessek vele, aztán bejött egy orvos, és magamhoz tértem. Beszélgettem vele, szegény elég szerencsétlen teremtés, de nagyon aranyos, légy szíves menj be hozzá, és beszélgess vele – bólintottam, nagy gond úgy sem lehet belőle, és amúgy is köszönettel tartozom neki, amiért ő helyettem is észnél volt.

- Lenne itt még valami… Apa megnősül – folytattam volna, de a szavamba vágott.

- Tudom, mondta már… Ismerem is Nórikát, nagyon aranyos, nincs kifogásom ellene, talán még örülök is neki, na de most menj, mert Dorottyácska még úgy jár mint én, belehal az unalomba – egy puszit nyomott a homlokomra, majd elmentem a recepcióhoz megkérdezni, hogy melyik kórterembe tették át Dorottyát. Nehezen, de sikerült megtudnom, hogy hol van, igazából hagyatkozhattam volna a logikámra is, mivel drágajó nagymamám kórterme mellé tették át.

- Szia – köszöntem be a szobába, Dorottya azonnal felült, majd rám mosolygott, látszott rajta, hogy örül a társaságnak.

- Szia, te Eszti vagy, Piroska néni unokája, 10. c osztály, ugye? – mosolyogva bólogattam, én fele ennyit sem tudok róla elmondani, de megpróbáltam összeszedni minden információt, amit tudtam róla.

- Te pedig Nagy- Halász Dorottya vagy, de a barátnőid csak Dórinak hívnak, és a 10. a –ba jársz, ugye?

- 10. b, de mindegy, nem ismerjük egymást, de most valami olyat szeretnék neked mondani, amitől biztos, hogy már az elején unszimpatikus leszek számodra … Daniról van szó- sejtettem mi fog következni, de azért végighallgattam- én is a barátnője voltam, még év elején. Ne haragudj…

- Először is barátságon kívül semmi sem volt köztem és Dani között, szóval semmi közöm hozzá. Másodszor pedig a szerelem nem bűn, kicsit sem vagy unszimpatikus a számomra… sőt, még örülök is neki, elsőnek az jött le most rólad, hogy őszinte vagy. Amúgy meg most már nem vagyok jóban Danival és Szofival. Tudom, hogy nem szép kitálalni a barátaimról másoknak, de legyünk őszinték egymással- elmondtam neki, hogy miért romlott meg velük a kapcsolatom, 3 órán át beszélgettünk még látogatási idő után is, a mosdóban vártam, amíg elküldik a látogatókat, majd visszamentem a kórtermébe. Elmeséltük egymásnak az élettörténetünket, jól esett, hogy van kivel beszélgetnem. Dóri a szüleivel él társasházban, összeveszett velük, és megmondta nekik, hogy hagyják békén, motorra ült, és nekivágódott egy kamionnak, a kéz és lábtörésen kívül semmi komoly baja nem lett, de a szüleivel továbbra sem beszélt, pedig tudják, hogy baleste volt. Telefonszámot cseréltünk, és megígértem neki, hogy minden nap bemegyek hozzá.

Hazafelé tartottam a taxival, amikor megcsörrent a telefonom Mary néni volt az.

- Szia, Ed vagyok, még nincs magyar telefonszámom szóval ezért hívlak a nagyi telefonjáról, meg hát a másikat kinyírta a busz… - örültem, hogy felhívott, reménykedtem benne, hogy megkeres, bár a telefonszámomat nem tudta

- Szia, mi újság?

- Arra gondoltam, hogy átjöhetnél filmet nézni? Van kedved?

- Oké mindjárt ott leszek, szia… - letettem a telefont, otthon felvettem egy fekete nadrágot és egy pólót, majd átmentem Edhez.

Mary néni nyitott ajtót, felkísért a vendégszobába, azt mondta Ed mindjárt jön, csak elment zuhanyozni. Az asztalon ott volt egy fekete Apple-laptop, leültem az ágyra, és bekapcsoltam a Tv-t, két perc múlva a laptopon megjelent egy Skype- üzenet, egy Stephanie nevű lány küldte neki egy képet.

A kép sokkolt, és hogy miért? Egy másfél év körüli kisfiú volt a képen, és egy A/4-es lapot tartott a kezében. A lapra szövege félreérthetetlen volt. És hogy mi volt ráírva?

„Miss U Daddy”